„Átalakulásunk
oka, a jelenlegi sűrű anyagból való felemelkedés egy magasabb rezgésszámú dimenzióba,
ahol az alacsony rezgésű energiák már nem hatnak ránk (félelem, gyűlölet,
irigység, féltékenység stb.) vagy már nincsenek is jelen. Tudom, hihetetlennek
tűnik, mert a látszat gyakorta mást mutat, de ezek az energiák már nem sokáig
lesznek életképesek.” (Müller Péter)
Ezekkel a gondolatokkal azonosulva, és a már sokak által
említett – szerintem már itt a földi létben szellemi magasságokba emelkedett –
elődök (Szepes Mária, Hamvas, és szerencsére, hosszú a sor) gondolataiban
gyakran elmélyedve vallom: valamennyien képesek vagyunk (lennénk) e
felemelkedésre. Ehhez azonban szükséges az önismeret, önfejlődés útján óhatatlanul
„megérkező” felismerés: az ember önmaga az, aki képes tenni e felemelkedésért,
helyette senki más nem képes eljutni olyan szellemi magasságokba, amelyek aztán
másokat is ösztönöznek.
Ehhez azonban önmagunkon kell dolgozni, megélni sorsunkat,
(nem csupán túlélni!) nem kitérve a gyakran embert próbáló próbatételek elől. Visszanézve
pedig tanulni hibáinkból, tapasztalatainkat átadni – ki-ki a maga módján,
törekedve arra, hogy a sorstól kapott ajándékainkból (felemelkedésünk lehetőségeiből,
amelyek felemelő, értékes sorsfeladatainkká válnak, ha jó úton járunk)
juttassunk mindazoknak, akik számára távol még a fény…
A legfontosabb lehet
szerintem, megismerni, megszeretni magunkat, és kifejleszteni az önátadás képességét.
Adni valamit magunkból, valami jót, valami szépet, hogy valamennyien
odataláljunk az Útra, amely fölfelé vezet. Nincs tehát világvége, ha bennünk él
a fény, és nem engedjük a lángot kialudni.
(A világvége is önmagunkban keresendő – ahogy az elején
idéztem Müller Péter gondolataiból: félelem, gyűlölet, irigység, féltékenység.
Képesek vagyunk elűzni ezeket, hiszen legnagyobb Ellenségük a fény, amely
valamennyiünkben ott pislákol.)
„Bontsuk le falainkat! Merjünk hinni, bízni és szeretni! Még
ha védtelenek is leszünk általa, sebezhetők, de a régi színjátékok már nem
folytathatók.” „Magadat kell átalakítani,ha sorsodon változtatni akarsz. Ha
belül változol, megváltozik a »kívül« is. Lelked sugárzása messzire hat, átvarázsolja
a külvilágodat. De magadon kell kezdeni! Ha külső harmóniára vágysz, először
magadban kell összhangot teremtened. Ha szeretetre vágysz: szeretned kell! Ha
társra vágysz, alkalmassá kell válnod a társulásra. Akiben ez a »benső mágnes«
működni kezd, nem akarja a másikat sem elnyomni, sem manipulálni – úgy vonz,
hogy mindenkit meghagy a maga szabadságában. Az emberek ezt megérzik. A
vonzásnak ezt az ellenállhatatlan erejét szeretet-nek hívjuk.” (Müller Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése